Művészettörténész a Dóm Látogatóközpont 25 ezredik vendége

Egy székesfehérvári művészettörténész lett a Szegedi Dóm Látogatóközpont 25 ezredik látogatója. A hölgy édesanyjával érkezett, és Aba-Novák festményei miatt jött a városba. Fél év alatt többen voltak az intézményben mint korábban egy év alatt.

Az idei 25 ezredik látogatót köszöntötték szerdán a Dóm Látogatóközpontban, ugyanis fél év alatt meghaladta az ez évi látogatószám a korábbi évekét. Szerdán tíz órakor a látogatóközpont vezetőjével együtt vártuk, vajon ki lesz a szerencsés. Mint utóbb kiderült, megrendezni sem lehetett volna jobban, az intézmény 25 ezredik látogatója egy székesfehérvári művészettörténész lett. művészettörténész édesanyjával érkezett.

– Tegnap kihasználva a jó időt, strandoltunk, ma viszont a látogatóközpont volt a cél, tulajdonképpen emiatt jöttünk Szegedre, ugyanis Aba-Novák Vilmos művészetét kutatom – magyarázta a Szenti István Király Múzeum muzeológusa, miután felocsúdott a meglepetéstől. Petra és édesanyja az ajándékcsomag mellé ingyen tárlatvezetést is kapott, és elárulták, még a Hősök kapuját is megnézik.

Kiss Edittől, a látogatóközpont vezetőjétől megtudtuk, leglátogatottabb programjuk most a Dömötör torony meséi című kiállítás. Ezzel egy időben a tornyot is megnyitották, fél óránként indítják a tárlatvezetéseket, múzeumpedagógiai programot is szerveztek, tavasszal sok iskoláscsoport járt náluk. Népszerűek az éjszakai toronylátogatások is, ez érdekesség a szegedieknek és a turistáknak is, nagyon sok látogatót vonz.

– Idén egy új kezdeményezést is indítottunk, Művészeti Szalon néven szerveztük meg esti kulturális rendezvényüket, amely irodalmi estekből és művészettörténeti előadásokból áll, járt már nálunk Rékasi Károly, Bencze Ilona és Eperjes Károly. Eddig mindegyik telt házas volt, úgy tűnik, van igény Szegeden az ehhez hasonló estekre – magyarázta Kiss Edit.

Forrás: delmagyar.hu