Átadásra kerültek a felújított első világháborús hadisírok

A mai napon, ünnepélyes keretek között átadták az első világháborús felújított temetőt Gyulán, a Szentháromság utcában.

Az idei esztendőben Gyulán párhuzamosan három temetőben történt felújítás, a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum által kiírt pályázat jóvoltából, valamint az egyházaknak is köszönhetően. A Szentháromság temetőben a Katolikus egyház 182 db beton fejrészt cseréltetett gránit síremlékre, és kialakíttatott egy gránit emlékműhöz vezető sétányt. A Református Új-temetőben lévő I. világháborús hadisírokat, 40 sírkövet és egy emlékművet a Református Egyház újíttatott fel. A Kosztolányi utcában található hadisírokból 50 sírkövet Gyula Város Önkormányzata újíttatott föl a Honvédelmi Minisztérium támogatásával. A 366 hadisír és 3 emlékmű felújítására összesen csaknem 33 millió forint összegű támogatás jutott.

Az átadó megnyitóján dr. Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere köszöntötte a megjelenteket. „Ma a hazáért életüket áldozó egykori katonákra emlékezve, egy olyan esemény kapcsán rójuk le tiszteletünket, mely remélem, örökre megváltoztatta az emberek gondolkodásmódját. A világháború – akkor még senki sem gondolta, hogy csupán az első -, megtanított bennünket arra, hogy a háború végül egészen más, mint amit eleink gondoltak róla. Nem romantikus történet, nem csillogó páncélos lovagok dicső csatája, hanem halál, veszteség és gyász. Ezt azonban 1914 nyarán még senki sem sejtette. Ahogyan Scherer Ferenc, Gyula monográfiájában is olvashatjuk: a trónörökös házaspár meggyilkolásával kapcsolatban egyes fővárosi lapok szóba hozták, hogy a merényletnek esetleg súlyos következményei lesznek. De Gyulán senki sem gondolt a háborúra” – mondta el a városvezető.

Felidézte: 1914. július 14-én megjelent a monarchia Szerbiához intézett ultimátuma. Elrendelték a mozgósítást, a gyulai fiatalok tüntető körmeneteket rendeztek a háború mellett. Sokan önként jelentkeztek katonának, abban a hitben, hogy szeretett hazájukért indulnak harcba. A viszontagságos éveket követően, miután lezajlott az őszirózsás forradalom, megköttetett a trianoni békediktátum, valamint a román megszállás, az eddig mezőgazdaságilag virágzó Gyula az ország közepéről, az ország keleti szélére került, periférikus helyzetbe. Minden megváltozott, szinte mindent újra kellett kezdeni.

A Gyulai temető sírjaiban olyan polgárok nyugszanak, akik nem láthatták előre a háború tragikus kimenetelét, akik a legjobb hiszemben életüket adták a hazáért, a becsületükért. Gyula polgármestere szerint méltó módon kell megemlékeznünk róluk, gondolattal, szóval és cselekedettel. Jelezve, hogy megértettük mit jelent a háború, hogy megértettük azt, hogy mit tehet egy olyan kis várossal, mint Gyula.

Dr. Kiss-Rigó László, a Szeged-Csanádi Egyházmegye püspökének beszédét követően, Ady Endre Intés az Őrzőkhöz, valamint Radnóti Miklós Ötödik Ecloga című műveit adták elő. Majd Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkárának köszöntő beszéde következett, aki Gyóni Géza szavait idézte.

A nagy háború más volt mint a korábbiak, ami sok millió ember életét követelte, sokakat nyomorított meg, és tett földönfutóvá. Következményeként a győztesek teljesen átrajzolták a világ térképét. Németh Szilárd elmondta, hogy nem csak a katonákra, hanem a hátországra, az otthon maradt családokra is óriási szenvedést és fájdalmat zúdított az Első világháború. Nekünk pedig kötelességünk az akkori hőseink előtt fejet hajtani, végső nyughelyüket méltó állapotban tartani, emléküket tisztelettel és kegyelettel ápolni.

Németh Szilárd kiemelte, hogy minden nemzet fia megérdemli a végső nyugalmat. Hazánk területén sok ezer magyar katona mellett más nemzetiségű és állampolgárságú katona is elesett. „Számukra, valamint leszármazottaik számára ugyanígy megteszünk mindent, hogy biztosítsuk a kegyeletteljes emlékezés lehetőségét. Ugyanezt várjuk el a kölcsönös tisztelet jegyében, más országok földjében nyugvó magyar katonahőseink számára is” – mondta el az államtitkár úr, utalva az úzvölgyi incidensre, amikor is a Székelyföldön található magyar katonai temetőben meggyalázták, megrongálták a magyar elesettek síremlékeit.

Az ünnepélyes átadás végén sor került a megemlékező imákra, a koszorúzásra, végül pedig díszsortűzzel zárták a megemlékezést.

A megemlékezés koszorúit elhelyezte: Németh Szilárd miniszterhelyettes, a Honvédelmi Minisztérium nevében; Dr. Kovács Vilmos ezredes, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum nevében; Dr. Kiss Rigó László, Szeged-Csanádi Egyházmegye püspöke és Kovács Péter Békési püspöki helynök; Apáti Zoltán dandártábornok, a Magyar Honvédség nevében; Dr. Görgényi Ernő Gyula város polgármestere, valamint Alt Norbert alpolgármester; Juhász Attila, a Magyarországi Románok Országos Önkormányzata nevében; Cserháti Mihály elnök, Gyula Város Román Nemzetiségi Önkormányzata nevében; valamint Lipták József alezredes, Kincses József őrnagy, és Braun Tibor őrnagy, Békés megye katonáinak nevében.

Forrás: koroshircentrum.hu