Felavatták Tarhos első templomát

A dr. Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök által celebrált ünnepi szentmisével avatták fel a tarhosi Árpád-házi Szent Erzsébet-templomot szombaton délután. Az egyházmegye beruházásában elkészült épület a község első temploma.

Ünnepre gyűltünk össze Tarhoson – fogalmazott dr. Kiss-Rigó László. A szeged-csanádi püspök Isten áldását kérte a templomra, de – mint mondta – nem elsősorban az épületre, hanem azokra, akik odamennek és ott tartózkodnak majd, hogy erőt, illetve örömet merítsenek életükhöz abból az áldozatból, amit Krisztus ajánlott fel.

– Minden húsvétkor és minden vasárnap azt ünnepeljük, hogy Jézus az életét áldozta és a halált is vállalta, de ő az egyetlen, aki legyőzte a halált is, és az élet teljességét birtokolja – hangsúlyozta. – Nem úgy emlékszünk rá, mint egy regény végén a happy endre: ő nem a szellemi értelemben lebeg valahol. A feltámadása után találkozott az övéivel, minden alkalommal örömmel, békével, erővel töltötte el őket. Küldetést adott nekik, és amikor ezt megtapasztalták, elmondták másoknak is. Dr. Kiss-Rigó László utalt arra, hogy húsvét negyedik vasárnapja a Jó Pásztor Vasárnapja. Ez azt fejezi ki, hogy Jézus olyan mint egy jó pásztor, aki nem csak ismeri és szereti a nyáj ás a közösség minden egyes tagját, hanem ha kell, még az életét is feláldozza értük.

A templommal kapcsolatos részleteket Nagy Tibor békési plébános ismertette. Mint elmondta, az építkezés tavaly tavasszal kezdődött. A templom építési költsége 139 millió forint volt, ebből hatmillió forint a tarhosi önkormányzat és az adományozók támogatása.

A mintegy 200 négyzetméteres épületet Lipcsei Gábor építész, a település szülötte tervezte. A területet az önkormányzat adományozta a templom építéséhez, illetve a templomkert és környezetének megújításához szükséges munkálatokat is a település végezte. A belsőépítészeti részletterveket Horváth Péter Kornél belsőépítész készítette, a képzőművészeti alkotások Kovács Jenő szobrászművész munkái.

A templom kialakításánál fontos szempont volt a fenntarthatóság, az „energetikai önellátás”. A toronyba egy 160 és egy 56 kilogrammos harang került, amiket a hívek, a falu lakói és a településhez kötődő vállalkozók adományaiból vásárolt meg az önkormányzat. Ezen kívül a templomkert világítása, a toronyóra számlapja és mutatója, a kertbe visszaépített kovácsoltvas kerítés felújítása és számos egyéb tétel is adományból valósult meg.
Hirdetés

Dr. Kovács József országgyűlési képviselő köszöntőjében kiemelte: mintegy négy évvel ezelőtt fogalmazódott meg az igény, Kürti Sándor polgármester kezdeményezésére, hogy jó lenne ha Tarhoson és a környéken élők számára egy templom épülhetne.

– Az álom megfogalmazását egyeztetés követte dr. Kiss-Rigó Lászlóval, és a szeged-csanádi püspök intelmei alapján el is kezdődhetett a munka – ecsetelte. – A keresztény Európában és dominánsan keresztény szemléletű országunkban egy közösség számára biztosítani kell, hogy gyakorolhassa hitét. Kitért arra, hogy a templom ökumenikus jelleggel működik majd.

Dr. Kiss-Rigó László zárszóként úgy fogalmazott: azt kívánja, hogy a tarhosiak, katolikusok, keresztények és minden helyi jó szándékú ember élő téglaként, igazi közösséggé forrjon össze.

Forrás: beol.hu