A focipályákon már nő a fű: nyárra elkészülhet a szegedi ifjúsági centrum

Jó ütemben haladnak a szegedi ifjúsági centrum építési munkálatai. A hiánypótló létesítményben elkészült a fedett rendezvényközpont, a stadion lelátójáról már csak a székek hiányoznak.

Tavaly áprilisban tették le a Dorozsmai út elején épülő ifjúsági centrum alapkövét. A több mint tízhektáros területen sportszálló, labdarúgó-stadion, sportcsarnok, szabadtéri színpad is épül. A stadion legmagasabb pontja tavaly nyáron már állt, lassan az utolsó szakaszához érkezik az építkezés. A kivitelező Market Zrt.-től megtudtuk, a rendezvényközpont szinte elkészült, innen már csak a bútorok hiányoznak. A multifunkcionális fedett rendezvényközpontban a sportesemények mellett elsősorban olyan eseményeket szerveznek majd, amelyekben az egyházmegye intézményeinek tanulói, valamint az állami gondoskodásban lévő fiatalok regionális rendezvényei is megvalósulhatnak. Emellett lesz a területen teniszpálya, grundfocipálya, szabadtéri színpad és egy sportszálló is.

A beruházás lelkét az a 8000 főt befogadó stadion adja, amely megfelel az UEFA előírásainak. Megtudtuk, a stadion ban a belsőépítészeti munkálatok zajlanak: a hidegburkolási munkák már a végén járnak, készülnek az álmennyezetek, festik a falakat. A stadion lelátója is készül, itt már csak a székek hiányoznak, ahogy a büfékből a konyhabútorok, a mosdókból pedig a szaniterek. Szintén folyamatban van a stadion homlokzatát díszítő burkolat sávjának elhelyezése. A külső útépítési munkák is a végén járnak: elkezdődött a kertépítés, fák, cserjék ültetése.

A focipályákon már kikelt a fű, így a nyári nyitómérkőzésre megfelelő állapotú lesz. Tavaly decemberben megírtuk, az új stadiont egy nagyszabású nyitómeccsel avatják fel a nyáron (2018. december 27.: Jó ütemben halad az ifjúsági centrum építése Szegeden), amikor is az olasz bajnokságban, a Serie A-ban játszó Lazio lesz a Szeged-Grosics Akadémia ellenfele. A stadionban nemcsak labdarúgó-mérkőzéseket tartanak, nagyobb kulturális eseménynek is helyet ad majd. Augusztus végén a világhírű tenor, Plácido Domingo ad koncertet az új létesítményben.

Forrás: delmagyar.hu