Elkezdődött a szegedi dóm felújításának második üteme

Az eredetileg tervezett 1 milliárd 252 millió forint helyett 1 milliárd 745 millió forintért újíthatják fel a szegedi dómot. Egyebek mellett kijavítják, restaurálják és madárvédelemmel látják el az épület homlokzatát.

Szeged – Tovább újítják a Fogadalmi templomot a Dóm téren, a pénz külső-belső felújításra lesz felhasználva.
Fotó: Karnok Csaba

– Már 2030-ra készülünk, akkor lesz az egyházmegye fennállásának ezeréves évfordulója. Amit teszünk, az már a millenniumra készülődés jegyében történik, a fizikai és a szellemi, lelki építkezés is. Ezeknek a része a dóm felújítása is – mondta a Délmagyarországnak a Szeged–Csanádi Egyházmegye püspöke. Kiss-Rigó László azt is elmondta, hogy most a dóm felújításának a második üteme kezdődött el, amelyben egyebek mellett padlófűtést is telepítenek az épületbe.

A dóm mostani felújítására összesen 1 milliárd 745 millió forintot költhet az egyházmegye. Ebből a pénzből teljesen felújítják a fogadalmi templom 6500 négyzetméteres, városképet is meghatározó homlokzatát. Ezt javítani és restaurálni kell, de egy madárvédelmi rendszerrel is ellátják a szakemberek. Szintén látványos változás lesz az épület közvetlen közelében lévő zöldfelületek rendbetétele. A kertépítészeti terv része a térburkolatok egységesítése és a Páduai Szent Antal-szobor előtti vizes medence kiegészítése csobogóval és díszvilágítással.

Hogy könnyebb legyen megközelíteni az altemplomban található urnatemetőt, elbontják a könyvtár felőli oldalon a püspöki sekrestye bejárata mellett található szűkös csigalépcsőt. Helyére pedig egy 4 megállós liftet telepítenek.

Szeged – Tovább újítják a Fogadalmi templomot a Dóm téren, a pénz külső-belső felújításra lesz felhasználva.
Fotó: Karnok Csaba

A templom liturgikus terében felszedik a sérült, hullámos és sok helyen repedezett, fekete-fehér elemekből kirakott műkő burkolatot, és csöveket fektetnek le, amibe termálvizet vezetnek, hogy valamennyire felfűthessék az épületet. Terveztek hang-, fény- és látványtechnikai fejlesztést is, ami a liturgikus szempontokon felül turisztikai célokat is szolgál, és az évente megrendezett Szent Gellért Fesztiválkor is hasznát veszik majd.

Kicserélik a dóm külső nyílászáróit is, mégpedig úgy, hogy az eredeti minta alapján készítik el az új szerkezeteket. Az üvegezett mezőkbe hőszigetelt üvegek kerülnek majd.

Kiss-Rigó László azt is elmondta, hogy a kivitelezőnek biztosítania kell a liturgikus tér folyamatos megközelíthetőségét és a liturgiák zavartalan lebonyolítását, illetve az altemplomi kiállítások folyamatos megközelíthetőségét és zavartalan működését is. A felújítást ezért csak szakaszosan, az épület működésével összehangoltan lehet majd elvégezni, a megfelelő elválasztás és védelem mellett.

A püspök szerint ha ezekkel a munkákkal végeznek, legalább harminc évig nem kell majd az épülethez nyúlni.

Forrás: delmagyar.hu