Fábry Kornél tartott előadást a szegedi szentségimádás iskolája keretében

Fábry Kornél, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) Általános Titkárságának főtitkára tartott előadást február 11-én Szegeden a szentségimádás iskolájának második alkalmán, másnap pedig a Szeged-Csanádi Egyházmegye papságának tartott rekollekción beszélt a NEK előkészületeiről.

Az eucharisztikus kongresszusra készülve számos településen megszervezik a szentségimádás iskoláját. A Szegeden elindított program második alkalmát február 11-én tartották. A 18 órakor kezdődő szentmisét Gyulay Endre nyugalmazott megyéspüspök mutatta be, majd Tanuljunk imádkozni Mártától és Máriától címmel Fábry Kornél tartott előadást a Dóm Látogatóközpontban.

A főtitkár előadásában felhívta a figyelmet a mindennapi személyes imádság fontosságára, és elmondta, hogy a hétköznapi tevékenységeinek is imádsággá válhatnak, ha azokat szeretettel végezzük. „Márta és Mária a tevékeny és a csendes imádság alakjai, egyikük sem volt jobb vagy rosszabb, egyszerűen csak különbözőek voltak.” Az előadó beszélt a csend erejének lényegességéről az imában, „hiszen Isten a csendben is tud működni, ő úgy is tud munkálkodni bennünk, hogy mi közben semmi rendkívülit nem tapasztalunk. Mindezek ellenére tartsunk ki az imában”. A szentségimádás iskolájának második alkalma csendes szentségimádással ért véget. Az est során közreműködött a Szegedi Katolikus Egyetemi Lelkészség ének- és zenekara. A szentségimádás iskolájának harmadik alkalma március 1-jén, pénteken lesz, melynek előadását Versegi Beáta Mária CB tartja.

Ugyancsak február 11–12-én rendezték meg a Szeged-Csanádi Egyházmegye tavaszi papi rekollekciósorozatának első alkalmát, melyre előadónak szintén Fábry Kornélt kérték fel. A szegedi és békéscsabai helyszíneken találkozó lelkipásztorok az előadások keretében a NEK céljairól, tervezett programjairól, pasztorális előkészületeiről hallhattak beszámolót. Az előadó személyes élettörténetén keresztül tett tanúságot eucharisztikus lelkiségéről.

Fotó: Szalainé Milasin Katalin