Konferenciával, kiállítással emlékeztek a lengyel függetlenségre Szegeden

Szegeden 30-40 fős lengyel közösség él.

100 évvel ezelőtt született újjá Lengyelország: 123 évi széttagoltság után nyerte vissza függetlenségét a lengyel állam, ezt ünnepelték pénteken világszerte, így Szegeden is, ahol egy 30-40 fős lengyel közösség él. A Lengyel Köztársaság Szegedi Konzulátusa és a Szeged–Csanádi Egyházmegye támogatásával egész napos programsorozatot szerveztek.

Péntek délelőtt a Függetlenség gyermekei című kiállítással emlékeztek vissza 1918. november 11-ére, majd a Dóm Látogatóközpontban egy konferencián arról beszélgettek, hogy az akkor élő fiataloknak mit jelentett a haza szolgálata. Karol Biernacki, a Lengyel Köztársaság szegedi tiszteletbeli konzulja elmondta, szegedi középiskolásokat is meghívtak az előadásokra, hogy a mai fiatalok is szembesüljenek azzal, milyen áldozatot hozni hazánkért.

A lengyelek legnagyobb ünnepén lengyel katonák tiszteletadása mellett a Katyn-keresztnél megemlékeztek a lengyel és magyar áldozatokról. Majd a dómban egy elismert lengyel orgonaművésznő, Lidia Ksiazkievicz orgonakoncertjét hallgathatták meg az érdeklődők. A napot szentmise zárta, amelyet Andrzej Dziega, a szczecin-kamieni egyházmegye érseke és Kiss-Rigó László szeged–csanádi püspök celebrált.

Forrás: delmagyar.hu

Fotók: Karnok Csaba