Emléknap a hadifoglyokért a Csillagbörtönben

Akkor van jövőnk, ha tisztázzuk a múltat. Emléknap a hadifoglyokért a Csillagbörtönben.

Harmadik alkalommal szervezett a Csillagbörtön emléknapot 2018. október 5-én, „Hadifogolytábor és hadifogolysors a Szegedi Fegyház és Börtönben 1944-1945-ben” címmel az intézet dísztermében. A rendezvényen levetítették a „Láger a Mars téren” című dokumentumfilmet, tudományos előadások hangoztak el és a Katasztrófavédelem Központi Zenekara játszott, végül megkoszorúzták a hősök emléktábláját az intézet homlokzatán.

A történeti kutatások szerint a Szegedi Csillagbörtön Mars téri épületeiben, a megszálló Szovjet Vörös Hadsereg 1944. októberétől 1945. májusáig hadifogolytábort működtetett, ahol háromezer katona, és civil veszítette életét.

Akkoriban a négyszáz főre kialakított börtönben tizenkétezer főt tartottak fogva, a túlzsúfoltság hússzoros volt. Az elégtelen élelmezés és az alapvető higiénés feltételek hiánya és a terjedő betegségek miatt, 1945 tavaszán kitört a tífuszjárvány. Egy túlélő elbeszélése szerint a hadifoglyok jelentős része nagy kínok közt, orvos, felcser és gyógyszer nélkül nyomorultul lelte halálát. Az elhunytakat előbb a börtön udvarán, majd a város temetőjében jelöletlen tömegsírokba helyezték. Szegeden is kevesen emlékeznek már erre a szomorú eseményre. A Szegedi Fegyház és Börtön harmadik alkalommal szervezett emléknapot a hősökért- mondta Tikász Sándor bv. dandártábornok, intézetparancsnok.

A rendezvényen gondolatébresztő megnyitójában Dr. Juhász Tünde Csongrád megye kormánymegbízottja a hadifogolytábor áldozatai iránti együttérzésről beszélt, a személyes emlékezésről, hogy az „áldozatok utolsó sóhajai ne szálljanak el hiába”.

Majd a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának képviselője, Dr. Bogotyán Róbert bv. ezredes, a Biztonsági Szolgálat vezetője köszöntötte, a társ-rendvédelmi- és civilszervezetek képviselőit. Ezután a „Láger a Mars téren” című dokumentumfilmet vetítették le, Borbola Lillának a Délmagyarország újságírójának 2017-ben készült alkotását. A filmnek a Csillagbörtönben rendezett konferenciák adták az ötletet. A közönség soraiban helyet foglaltak az alkotó mellett a film interjúalanyai, a hadifoglyok hozzátartozói.

Dr. Bank Barbarának a Nemzeti Emlékezet Bizottság tagjának előadása követte a filmvetítést, a nemzeti emlékezet éberen tartására hívta fel a hallgatók figyelmét, hiszen egy fontos, sokszor fájó történelmi eseményt úgy tudunk feldolgozni, ha minél többet beszélünk róla. Elmondta, hogy az életben maradott hadifoglyok, mikor az orosz munkatáborokból hazajöttek egy olyan nyilatkozatot írattak velük alá, hogy nem beszélhetnek egy szót sem a hadifogságról, ha ez mégis megtörténne, 10 év börtönt kaphatnak érte. Ezért is van, hogy a hadifogoly túlélők csak a rendszerváltás után kezdtek el mesélni fogságuk történetéről. Mint ismeretes a II. Világháború után hatszázezer magyar katonát és civilt vagoníroztak be, hogy főleg Szibériában, munkatáborokban dolgozzanak. Közülük majdnem minden második ember életét vesztette a messzi távolban. Létrehoztak egy internetes hírportált a hadisir.hu-t, amelyről a hozzátartozók tájékozódhatnak.

A 2015-ben rendezett Gulág Emlékév hatására jelentkeztek a hadifogolytáborok túlélői, vagy rokonaik a felhívásra- mondta Dr. Bognár Zalán a Károli Gáspár református Egyetem Bölcsészettudományi Karának tanszékvezető docense. Ez azért is fontos, mert a korabeli dokumentumok hitelességét a túlélők adatközlései hitelesíthetik, bár sajnos rengeteg irat tűnt el, például a Vöröskereszt e korban született kimutatásai. A kutató Magyarország huszadik századát kutatja, több könyv szerzője doktori disszertációját „Magyarok hadifogságban Magyarországon” címmel írta. A Gulágkutatók Nemzetközi Társaságának alapító elnökségi tagja Kölcsey gondolataival zárta előadását, „az a nép, amely nem tud emlékezni, magát temeti el.”

Az emléknap méltó zárásaként a díszteremben Katasztrófavédelem Központi Zenekara ad hangversenyt, Dóra László tűzoltó ezredes vezényletével.

Végül az intézet homlokzatán elhelyezett márványtábla koszorúzásával, Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök szolgálatával fejeződött be az emléknap.