Országos Képzési Tábor 2018.

Augusztus 12-17. között rendezték meg a 9. Karitász Országos Képzési Tábort, melynek hagyományosan egyházmegyénk domaszék-zöldfási Lelkigyakorlatos Háza adott otthont.

A rendezvény célja – nevéhez híven –, hogy képzést nyújtson a gyakorló és az újonnan csatlakozott Karitász-önkéntesek számára, valamint a közösségi összetartozást erősítse, lelki töltekezésre is lehetőséget nyújtson a szeretetszolgálat ezen útján járóknak.

Az országos központ évente hívja a plébániai önkénteseket a táborba – az egyházmegyei igazgatóságokon keresztül. Idén is mintegy 60-70 fő érkezett a seregszemlére, köztük hárman egyházmegyénkből.

Előadóként, szervezőként és a kiscsoportos műhelymunkák vezetőiként volt jelen több egyházmegyei Karitász igazgatója, munkatársa is. Több előadást tartott például Nagy Lajosné a Székesfehérvári, Besenczi Zsolt a Pécsi és Árvai Ferenc az Egri Egyházmegyei Karitász igazgatója és Zagyva Richárd országos igazgatóhelyettes is.

Az előadások témái a Karitász igen szerteágazó tevékenységi körét és működési körét (8 főtevékenység) ölelték fel az az egység elősegítése céljából, merítve egyúttal a szervezet sokrétű tapasztalatokból is. A kiscsoportos műhelymunkák keretében esett szó, ily módon személyes élmények, sikerek és kudarcok megosztására is lehetőség nyílt. Mindez nem csupán információkban való gazdagodást, hanem a lelki növekedés lehetőségét is magában rejtette, segítséget ahhoz, hogy saját plébániaközösségében, településén a saját körülményei között bátran és a Lélekben megújultan legyen képes folytatni misszióját. Az esténként rendezett fórumbeszélgetések a plenáris megosztás és problémafelvetés terepe volt.

A Karitász nagy hangsúlyt fektet arra, hogy az egyes csoportok (és tagjaik) országosan azonos alapelvek mentén tevékenykedjenek. Mivel a szervezet karakterét és napi szintű működését nagyban meghatározza az önkéntesek munkája, felbecsülhetetlen értéke van annak, hogy akik szívükben hordozzák, és vállukon cipelik a terheket, folytonosan képesek legyenek visszanyerni lelkesedésüket, motivációjukat.

A résztvevőknek lehetőségük nyílott az ismeretbővítés mellett a kikapcsolódásra is, esténként a kötetlen beszélgetések, a hét egyik napján pedig egy kellemes szegedi kirándulás formájában.

Az eseményen részt vett Écsy Gábor atya, országos igazgató, segítendő a Krisztusban testvéri kapcsolatok építését. A Záró szentmise keretében pedig Spányi Antal püspök atya – a Magyar Katolikus Püspöki Kar Karitász-felelőse, a Karitász elnök-püspöke – adott lelki útmutatót a résztvevőknek.

A tábor csak az egyike a képzési formáknak, amelyeket a Karitász családja alkalmaz. Év közben a különböző egyházmegyék igényeinek és szükségleteinek megfelelően rendeznek. Ezek a 8 fő tevékenységi terület egyikére koncentrálnak. Az újonnan csatlakozottak számára pedig alapképzést is szerveznek. Egyházmegyénkben legközelebb – ahogy hirdettük is – szeptember 15-én kerül sor beteglátogató tréningre, Szegeden.

Képgalériánkat a 2018-as évi Képzési Táboróll ide kattintva tekintheti meg.»»